A látássérült emberek érdekeinek védelméről

Látássérült vagyok - én is itt vagyok

Látássérült vagyok - én is itt vagyok

Érdekeink védelme - miért kell ez?

2018. szeptember 09. - letblog

Miért kell ma még előhozakodni a látássérült emberek érdekeinek a védelmével? Először is nézd  meg ezt a képet:

post01.jpg

A kép Budapesten a XIV. kerületben készült azon a zebrán, mely a Vakok Állami Intézetéhez a legközelebb esik. A zebra mellesleg a Vakok Iskolájához is nagyon közel van, szinte elkerülhetetlen. A fehér, háromszögre emlékeztető valami, egy kopott vezetősáv, mely a Hermina úton kialakított zebra középvonalához vezetett. A vezetősáv azonban meg van törve, nem vezet el a zebráig, mert akadálymentessé tették a járdát, vagyis feltörték az utat, rámpás jellegűre építették meg, így a vezetősáv pont a járda szélén hiányzik. És ez sok éve így van!

Mi ebben az, amiért szimbólumnak tekintem?

Az, hogy a gyalogátkelő olyan helyszínen van, ahol a látássérültek számára nagyon fontos helyek vannak. Többek között a Vakok Iskolája, a Vakok Intézete és az MVGYOSZ. Ezen a helyen, akadálymentesítés címszó alatt évek óta nincs vezetősáv a látássérülteknek, holott eredetileg volt. A mozgássérülteknek ez jó, mármint a rámpás kialakítás, de nekünk ez valahol mégis rossz. Pláne az, hogy egy olyan helyen történik, mely a látássérülteknek fontos, szinte központi hely! 

Találkoztál a látássérült szervezetek erélyes és hangos tiltakozásával az akadálymentesítés ezen megoldása miatt? Amikor már nem hónapok óta, hanem évek óta volt ez a helyzet, akkor észrevetted, hogy minden érdekérvényesítő erejüket bevetve szót emeltek amiatt, hogy azért mégis ezt nem kellene?! Én nem!

Éveken át figyeltem a kereszteződés sorsát, az egyik látássérült szervezetben dolgozva nem egyszer meg is szólaltam, de senkit sem foglalkoztatott az ügy. Sajnos azt láttam, hogy a látássérült szervezetek az ilyen kis hétköznapi dolgokkal nem törődtek. Akkoriban fogalmazódott meg bennem, hogy szükség lenne igazi érdekvédelemre, mely nem a szervezetek (és a felettük regnáló emberek) érdekeit védené, hanem a látássérült emberekét. Egy olyan érdekvédelemre lenne szükség, amely nem kötne kompromisszumot abban, hogy mi számít akadálymentesnek és nem engedné, hogy a mozgássérültek szempontjai domináljanak. Sőt, ha kell, akkor önállóan harcolna és emelne szót, függetlenül a többi fogyatékos embereket képviselő szervezettől, akiknek nincs közük a látássérültséghez.

Manapság ugyanis az akadálymentesség egyenlő lett a lépcsőmentessel. Ezért a BKK autóbuszai, trolibuszai és villamosai a társadalom nagy része szemében akadálymentesek, holott csak alacsonypadlósak. A BKK mégis azt kommunikálja, hogy ezek a járművek minden fogyatékos csoportnak megfelelnek, holott a látássérült emberek, akik naponta használják a BKK járműveit, sokat tudnának mesélni arról, hogy mennyire nem azok. Az M4 metrón a szelektív ajtónyitás közel másfél évig működött annak ellenére, hogy már a bevezetése előtt is sokan szót emeltek ellene. A BKK mégis teljes nyugalommal és büszkén bevezette úgy, hogy közben párbeszédben állt a látássérült szervezetekkel!

Ez a helyzet azért jöhetett létre szerintem, mert a látássérültek nevében megszólaló szervezetek célt tévesztettek az érdekvédelem területén. Ez csak egy személyes véleményem, amit sokan mások is osztanak, mégpedig azért, mert közelről láttuk, benne voltunk. Sok egyesület számára csak olyan érdekvédelmi célok maradtak fontosak, melyek az egyesület anyagi céljait szolgálták és ha éppenséggel ott kellett volna érdekeket képviselni ahonnan a pénz is csurgott, akkor nem szólaltak meg. Valahol ez is érthető, de ezt nem akarjuk tovább tűrni!

Azt szeretnénk, ha az akadálymentesítés során minden csoport szempontjait figyelembe vennék, hogy egyenlő eséllyel tudják elérni a közszolgáltatásokat. Ezen nem csupán a fogyatékos emberek nyernek, hanem az idősek, a babakocsisok, a rosszabbul látók, az átmenetileg betegek és hosszasan sorolhatnám még kik. 

Azt szeretnénk, ha a látássérültek (is) minden szolgáltatást igénybe vehetnének önállóan, másokra való minimális ráutaltság nélkül is. Ahol pedig ezt nem lehet biztosítani, oda vihesse magával a látássérült a kísérőjét (akiben megbízik, aki ismeri az igényeit), de ebben az esetben a kísérő legalább ingyen léphessen be.

Azt szeretnénk, ha a látássérült emberek tiszteletében és érdekeiknek a figyelembe vételében a látássérült szervezetek példamutatással járnának élen! Akár foglalkoztatók, akár szolgáltatók, akár üzleti partnerek, a saját gyakorlatuk legyen kikezdhetetlen! Mit várunk a társadalomtól, ha a vezetőinknek tekintett emberek sem képesek megadni azt, amit az egyesületeink és egyéb szervezeteink követelnek? Ha nekünk sem megy, hogyan várjuk el másoktól?

Ez a blog ezeknek a céloknak az elérését szolgálja majd. Jó és rossz gyakorlatokat mutatunk meg, nyilvánosságra hozunk megoldásra váró anomáliákat, de mindent csakis azzal a céllal, hogy élhetőbb életünk legyen. Nem holnap szeretnénk azonban élhetőbb és méltóbb életet, hanem már ma!

A bejegyzés trackback címe:

https://kuksik.blog.hu/api/trackback/id/tr4714230617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása