A látássérült emberek érdekeinek védelméről

Látássérült vagyok - én is itt vagyok

Utolsó kommentek:

letblog 2020.03.26. 12:28:45

@Szalay Miklós: Köszönöm a kommentedet!

Megnéztem az általad ajánlott oldalt, vannak is gondolataim az ott leírtakról. Azt gondolom, hogy nagyon nem egyszerű tájékozódni és a tények ismeretében hozni döntéseket. Folyamatosan rossz érzéseim vannak, mert amit szinte egyöntetűen mond mindenki, arra az általam észlelt valóság kőkeményen rácáfol. Mivel olyan jogrend van hatályban, amikor nagyon óvatosan kell megfogalmazni a kritikát, ezért eszembe sem jut az általam észlelteket szóvá tenni. Szerintem egyébként ez sem jó, hogy így van (mert ha pánikot kelt amit írok vagy a bírálatom akadályt jelent a védekezésben, akkor azért kemény büntetés járhat - így inkább csendben szurkol az ember, hogy minden a legjobban alakuljon).

A lényegre térve, már az alapfeltevésekben sem értek egyet a legtöbb emberrel. Nem feltétlenül azért, mert az alapfeltevésekkel ellentétes a véleményem, hanem egyszerűen nem tudom elfogadni azt, hogy az alapfeltevés bizonyítható tény lenne. Úgy látom, hogy bizonyos dolgokat mindenféle kritika nélkül elfogadtunk, ez pedig visszaüthet.

Jó példa erre egy kevésbé érzékeny téma, a digitális oktatás. Írod te is, hogy ehhez évek kellenek és mindenki úgy beszél róla, mintha valami új dolog lenne. Amikor egyetemre jártam és tanárnak tanultam, az nem ma volt. Már akkor voltak digitális pedagógia kurzusok és már akkor is úgy került szóba, mint ami de facto létezik és működik. Elárasztották az elmúlt két évtizedben az iskolákat a digitális eszközök. Volt idő a kialakulására, nem most kell kitalálni. Ehhez képest meg leírtam mit tapasztalok, de azt nem tudom mennyire egyedi vagy általános.

Vagy másik példa erre, hogy milyen jó a környezetnek a gazdaság alacsonyabb fokozatba kapcsolása. Az ilyen megnyilatkozásokat olvasva még mindig ott van a fejemben az a kényelmetlen gondolat, hogy sokan fizetés nélkül vagyunk otthon. Bérelt lakásunk van, amit ki kell fizetni. Egyszerűen életidegennek érzem azon örömködni, hogy milyen jó a gazdaság leállítása, amikor százezrek vagy milliók lakhatása kerül veszélybe. A mi esetünkben az "egyszerűbben élni" olyasmit jelentene, amit a nagy többség nem vállalna... (mert ki menne az önkéntes egyszerűsítés eszméjétől hajtva hajléktalannak vagy ilyen-olyan otthonokba menedéket kérni???)

Ezekkel csak arra utalok, hogy egy-egy dolognak sok olyan oldala van, amiről a közhangulat mostanában nem vesz tudomást.

Bejegyzés: Koronavírus látássérültként

letblog 2020.03.26. 12:04:02

@clemens: köszönöm a kommentedet és fogadd elismerésem a megszólalásodhoz!

Bejegyzés: Koronavírus látássérültként

Szalay Miklós 2020.03.26. 11:58:29

Egy elég alapos, pártsemleges elemzése a vírus helyzetnek, illetve annak gazdasági és klímaügyi konzekvenciáinak:

www.egyvilag.hu/index.shtml#uzenet

Bejegyzés: Koronavírus látássérültként

clemens 2020.03.26. 11:00:12

Szerintem a "maradj otthon" után ideje lenne bevezetni a "ne írj rinyálós blogokat" mozgalmat is. Helyette gondolkozz a problémák megoldásán!

Bejegyzés: Koronavírus látássérültként

letblog 2020.01.11. 22:07:18

@letblog: Én sem értem, de azért az is tény, hogy párszor már letelt a 60 nap és semmi.

Bejegyzés: A Keleti pályaudvar akadálymentesítése

letblog 2020.01.10. 06:05:27

@kvadrillio: próbálom megfejteni, hogy a két hozzászólásod miként kapcsolódik a poszt témájához, de nem sikerül. Felvilágosítasz?

Bejegyzés: A Keleti pályaudvar akadálymentesítése

Alf56 2020.01.09. 13:48:47

60 napig köt megfelé az aszfalt?

Nemáááá!

Bejegyzés: A Keleti pályaudvar akadálymentesítése

Zabalint 2019.03.20. 09:47:12

@renegadepestisrac:
Igazából a villamosokon forgalmi időszakhoz kellene kötni, hiszen az ajtónyitó belülről egyben leszállás jelző is. A gyérebb forgalmú időszakokban a külvárosokban ha nincs leszálló utas, meg a megállóban sem várakoznak, és van leszállás jelző, akkor nem áll meg a villamos. Egy haverom mesélte, hogy egyszer ült úgy a 6-os villamoson, hogy a Margit hídnál ugyanezen okból nem állt meg, na az mondjuk ritkaság. De az 1-es és 4-6-os esetében csúcsidőben tényleg teljesen felesleges a szelektív ajtónyitás, ha amúgy is mindig minden ajtón szállnak le és fel, ráadásul elég nehezen elképzelhető, hogy télen téli öltözetben herigjáraton fázzon, az ellenkezője inkább.

Bejegyzés: Problémás-e a szelektív ajtónyitás?

Epikus SZTK · http://www.oek.hu/oek.web 2019.03.20. 08:31:17

@Pierr Kardán: OFF: Pazar bejegyzés... semmi bajom a kommentelőkkel addig, ameddig ... OFF vége

A lényegre: a felsorolt öt csoport közül melyik tud a hétköznapokban minden (tényleg minden) segítség nélkül közlekedni? És kinek van mindig valamennyi segítségre szüksége? Pl. átkelni a Széll Kálmánon, Hősök terén, Keletinél?

Bejegyzés: Metrópótlás és a látássérültek

Utó Pista 2019.03.20. 07:18:19

Naponta több tízezer látássegítő közlekedik a buszokon.
Csak hát ritka egy bunkó nép vagyunk.

Bejegyzés: Metrópótlás és a látássérültek

letblog 2019.03.19. 21:33:36

@Pierr Kardán: emlékszem rád :) ezt rendesen ki is veséztük és egyet is értettünk jó pár dologban ezzel kapcsolatban. Például azzal is, hogy nem kellemes a nagy hidegben dideregni a kihűlt metrószerelvényen. Sajnos Magyarországon gyakori, hogy a választási lehetőség kimerül abban, hogy 1. valamit vagy rosszul csinálnak meg; 2. vagy sehogy sem. Az, hogy valamit jól csináljanak meg (például a szelektív ajtónyitást), valahogy nem akar eljutni a tettek szintjén a megvalósításig. Rossz, hogy ez így van :(

Bejegyzés: Metrópótlás és a látássérültek

Pierr Kardán 2019.03.19. 21:18:45

Semmi bajom a biciklisekkel, egészen addig, ameddig critical masst nem tartanak.

Semmi bajom a melegekkel, ameddig Budapest Pride-ot nem tartanak.

Semmi bajom a kereszténydemokratákkal, addig, ameddig békemenetet nem tartanak.

Semmi bajom a menstruáló nőkkel, addig ameddig női futónapot nem tartanak.

A vakokkal sem volt semmi bajom addig, ameddig meg nem fúrták a szelektív ajtónyitást a metrókon :-((

Bejegyzés: Metrópótlás és a látássérültek

haXXXor 2019.03.19. 20:50:48

Ezeket én látássérülés nélkül is 'szoptam' :D Hát részvétem meg kitartás de csodát várni, felesleges itthon szerintem :D

Bejegyzés: Metrópótlás és a látássérültek

letblog 2019.01.21. 06:57:41

@Pierr Kardán: A BKK a közleményében azt mondta, hogy szeretné a szelektív nyitást megvalósítani, csak jól szeretné csinálni, hogy minden utasnak megfelelő legyen. Nem tudom merre tartanak, de majd olvasgatok itt-ott, hátha van előrelépés.

Bejegyzés: Problémás-e a szelektív ajtónyitás?

letblog 2019.01.21. 06:54:15

@metal: nem vagy vele egyedül, ezt a mai napig sokan nem értjük. Válaszokat nem kaptunk.

Bejegyzés: Problémás-e a szelektív ajtónyitás?

letblog 2019.01.21. 06:41:03

@Pepejoe: nagyon egyetértek. Az utolsó mondatodhoz eszembe jutott egy barátom naponta levont konklúziója: "Magyarországon 9,5 millió király él".

Bejegyzés: Kié az elsőbbségi hely?

Pierr Kardán 2019.01.20. 20:46:49

@renegadepestisrac: Ez nem jó kifogás, mert ez most (hogy nincs szelektív ajtónyitás) is előfordulhat, hogy valaki nem engedi becsukódni az ajtót, hanem az ajtócsukásra figyelmeztető hang ellenére be akar szállni és visszanyomja az ajtót. Ebben az esetben ugyanúgy nem indul a szerelvény.

Bejegyzés: Problémás-e a szelektív ajtónyitás?

cso zsi 2019.01.20. 17:59:43

@renegadepestisrac: Annak semmi köze a szelektívhez, a vezér rányom a "zárás" gombra, és onnantól kezdve nem nyílik.
A visszanyíló ajtó gátol, mert az odacsukásgátló felülbírál mindent.
Az orosz metrókocsikon talán nincs ilyen, az becsuk.

Bejegyzés: Problémás-e a szelektív ajtónyitás?

cso zsi 2019.01.20. 17:43:06

@letblog: Ne aggódj, még este végigolvastam.

Bejegyzés: M4 - ajtónyitós történet