A látássérült emberek érdekeinek védelméről

Látássérült vagyok - én is itt vagyok

Látássérült vagyok - én is itt vagyok

Vizsgálat indult...

2018. december 18. - letblog

Az egyik látássérült egyesület bepanaszolta a másikat az MVGYOSZ-nél, így most vizsgálat indult a bepanaszolt egyesület ellen. Vajon hova vezethet ez az ügy? Mi áll a háttérben?

Amint sokan mások is, akik a látássérültek között próbáltak valamilyen nyilvánosságot teremteni, úgy mi is szembekerültünk azzal a helyzettel, hogy elborítottak minket a panaszok. Korábban mások is beszámoltak az ilyen élményeikről, de alábecsültük a várható panaszáradat mértékét. Miközben próbálkozunk rendszert teremteni az áradatban, előkerült egy olyan ügy, ami mellett nem akartunk szó nélkül elmenni.

A panasz a VGYKE-től ered, mely egyesület úgy módosította a dokumentumait, hogy 14 év alattiak is a tagjaik lehetnek. Amióta a 14 év alattiakat is tagnak fogadják, azóta a gyerekek ugyanazt a tagdíjat fizetik ki, amit a felnőttek is. Ezzel minket is megkerestek sokan, hogy vajon mennyire etikus 14 év alattiaktól ugyanazt a tagdíjat kérni, hiszen az általuk igénybe vehető szolgáltatások jóval szűkebbek - de erre a válasz sajnos egyszerű. Ott kell lenni a Közgyűlésen, amikor erről döntés születik és ott kell szóvá tenni, nem pedig utólag és kifelé.

Mindenesetre a 14 év alattiak taggá fogadásával a VGYKE egy "piaci résre" lelt, ami a létszámkrízissel küzdő látássérült szervezetek között eléggé ambivalens fogadtatásra talált. A törvényi szabályozás nem olyan régóta teszi lehetővé ugyanis a 14 év alattiak taggá fogadását, ezzel a lehetőséggel pedig a VGYKE a leghamarabb élt is. 

A probléma oka azonban az, hogy a látássérült gyerekek a törvény módosítása előtt hivatalosan nem rendelkezhettek MVGYOSZ által kiadott igazolvánnyal, csak az úgynevezett MÁK-kártyával. A MÁK-kártya azonban nem elég sok helyen a kedvezmények igénybevételéhez, több cég kifejezetten ragaszkodik a tagsági igazolványhoz. Egy olyan házaspárnál azonban, akiknek ép a látásuk, csak a MÁK-kártya van a gyerekek nevén, MVGYOSZ igazolvány pedig nincs. Nagyon sok kellemetlen helyzet eredt ebből, többek között ilyen az állatkerti belépés ügye is.

A helyzetről mi is írtuk, hogy ravasz és óvatos megfogalmazással sok mindenki utalt egy kiskapura és ez a kiskapu működött. Ez a kiskapu annyira közismert volt, hogy például a budapesti Gyengénlátók Iskolája ajánlotta is a szülőknek, illetve korábban ugyanezt írtuk az Állatkertről is (előbb hivatkozott cikkben). A kiskapu azonban nem az egyesületek saját ötlete volt, hanem 1986 óta létezett! Ez a kiskapu abból állt, hogy a megfelelő igazolások ellenében lehetett tagdíjmentes érvényes tagkönyvet igényelni akár 14 év alattiak részére is úgy, hogy a tagsággal járó kötelezettségeket nem kellett vállalni. Vagyis a tagkönyv csak a kedvezmények jogszerű igénybevételét biztosította, egyesületi tagságot nem.

tgk.jpg

 

Ez a rendszer még az MVGYOSZ idejében alakult ki az MVGYOSZ-en belül és az egyesületesedés után is életben maradt egészen 2018 őszéig. Az egyik hely ahol ezt intézni lehetett, az MVGYOSZ épületében működő Hermina Egyesület volt.

A forrásaink szerint a VGYKE ez év őszén emelt panaszt a Hermina Egyesülettel szemben, de a panasz pontos megfogalmazását nem ismertük meg. Informálisan annyit tudunk, hogy a 14 év alattiak tagkönyvvel való ellátása volt az ok. Nem meglepő ez, hiszen a 14 év alatti látássérültek 1500 forintos éves tagdíja is pénz, valamint az MVGYOSZ is a tagdíjat fizető taglétszámot figyelembe veszi akkor, amikor állami pénzt továbbít a tagegyesületeknek, vagyis a VGYKE álláspontja az anyagiak szempontjából érthető.

A Hermina Egyesület honlapján semmit nem találtunk az esetről, de biztos forrásból tudjuk, hogy a tagdíjmentes tagkönyvek után az MVGYOSZ-től nem igényeltek pénzt. Ez ugye nem is járna, hiszen csak a fizető tagok után lehet igényelni, a diákok pedig nem is fizetnek és nem is tagok. A Hermina Egyesület csupán az 1986 óta üzemelő rendszert működtette tovább úgy, hogy a 14 év alatti látássérültek ne essenek el a jogszerűen járó kedvezményektől, nem mellékesen pedig segítsék a Gyengénlátók Iskolájába járó diákok utazását (hiszen a MÁK-kártya a szülőnél marad, így a diákokat az iskola ingyenesen tudta utaztatni).

A magam részéről nagyon is etikusnak tartom, hogy a Hermina Egyesület a 14 év alattiaknak nyitva hagyta ezt a lehetőséget. Azt gondolom, hogy ez egy emberséges, követendő példa mindenki számára. 

Az MVGYOSZ bevonta a Hermina Egyesülettől azt a bélyegzőt, amivel az érvényesítést végrehajtották és vizsgálatot indítottak.

A VGYKE hivatalosan nem mondott semmit az esetről, viszont legalább egy esetről tudunk, amikor a Hermina Egyesület által kiadott MVGYOSZ-tagkönyvet bevonták, érvénytelenítették és erről semmilyen igazolást nem adtak ki a szülők részére. 

A VGYKE a történtek ellenére részt vett a Hermina Egyesület által szervezett LESEK nevezetű konferencián, mintha nem lenne semmilyen feszültség a két szervezet között. Bennem ez rossz érzéseket kelt, mert ha valakinek a működésében olyan hibát találok, ami miatt bepanaszolom, akkor nem megyek el a rendezvényére önmagam reklámozni. Őszintén szólva nem értem, hogy milyen érv lehet az, amivel a LESEK-en való részvételt önmaguk számára igazolni tudták. Ráadásul a LESEK-en való megjelenéséről a VGYKE nem adott hírt, holott a legkisebb rendezvényüknek is nagy publicitást biztosítanak...

Az ügy egyik áldozata a bepanaszolt Hermina Egyesület, akik várhatóan nagyon kellemetlen helyzetbe fognak kerülni 2019 januárjának elején. Mivel a számomra tiszteletre méltó eljárásukban a 14 év alatti diákok jártak jól, nem valószínű, hogy a 14 év alattiak tömegesen ki fognak állni a Hermina Egyesület védelmében. Így az Egyesület szinte védtelenül lesz jelen a meghallgatáson.

A VGYKE valószínűsíthetően azzal az önbizalommal mert a Szövetségnél panaszt emelni, hogy az ő dolgaik a Szövetség előtt teljesen rendezettek, nem lehet azokban semmilyen kifogást találni. Amikor erről érdeklődtünk, akkor nem hivatalosan közölték, hogy állítólag a Szövetség az állami pénzek leosztásánál kialakított pontrendszer ügyében nem végez ellenőrzést. Így a VGYKE nem kell féljen, bár gyanítom, hogy gondosan figyeltek arra, hogy a  leadott dokumentációjukban semmilyen hiba ne legyen.

Az ügy igazi vesztesei pedig a 14 év alattiak és a szüleik, akik így már csak tagdíjért cserébe tudnak MVGYOSZ-igazolványhoz jutni. Ezzel viszont indirekten kötelezővé teszik az egyesületi tagságot, ami szerintem nagyon rossz irány. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kuksik.blog.hu/api/trackback/id/tr2414497262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása