A látássérült emberek érdekeinek védelméről

Látássérült vagyok - én is itt vagyok

A pontrendszer furcsa számai

2019. szeptember 01. - letblog

A kiemelt helyzetben lévő látássérült szervezetek egy pontrendszer alapján kapják meg az állami támogatás egy részét. Ennek a pontrendszernek a számait jártam körül és rábukkantam néhány meglepő adatra.

analysis-analytics-background-590041.jpg

A fényképet egy Lucas nevű fényképésznek köszönhetem, melyen egy asztalra helyezett lapon egy férfi, a kezével két grafikon változását követi.

Mielőtt belecsapnék, előbb egy kis szolgálati közlemény. Az elmúlt év végén, majd az év elején is, a figyelmem nagyon sokszor irányult egy olyan szervezet ügyeire, akik körül finoman szólva is érezhetően volt valami. Akkoriban nagyon sok megkeresést kaptam, nagyobb részben más szervezetek ügyeivel kapcsolatban. Nagyon sok időt vett igénybe az információk ellenőrzése, kiegészítése, ezért sokáig nem jelentkeztem új bejegyzésekkel. Mostantól azonban rendszeresen meg fogom jeleníteni itt mindazt, amit találtunk.

Minden olvasótól elnézést kérek, hogy ilyen sokáig nem volt élet a blogon. Ígérem, hogy innentől kezdve újra lesz és nem is akármilyen információkkal lehet majd találkozni!

Még régebben, az MVGYOSZ oldalán találtam rá egy kis hírre, mely a pontrendszer első eredményeit mutatja be a honlap olvasóinak. Ezek között szemezgettem, mert első olvasatra sem stimmelt bennük néhány dolog. Nyilván ezekre fogok koncentrálni ebben a bejegyzésben, mert a mi kis világunkat nagyon is érinti.

Mi ez a pontrendszer?

Az állami pénzek egy részét az MVGYOSZ adja a tagszervezeteinek. A leosztott pénz mennyisége egy pontrendszer alapján dől el, mely a szervezetek önbevallásán alapul. A pontrendszer tesztelése 2017-ben történt meg, 2018-ban pedig már élesben működött. 

Számomra az egész ügyben már eleve az problémás, hogy az MVGYOSZ és a tagszervezeteinek a taglétszáma világosan tanúskodik arról, hogy a magyarországi látássérültek többségének nem élvezik a támogatását, hiszen a látássérültek jelentős többsége nem lépett be ezen szervezetek egyikébe sem.

Azt sem nagyon értem, hogy egy szövetségnek miként lehetnek természetes személyek a tagjai, holott a törvény szerintem ebben a kérdésben egyértelműen fogalmaz. Azt pedig végképp nem értem, hogy az állam milyen okok miatt asszisztál egy ilyen pénzosztó rendszer életben tartásához. Ezeket az ellenérzéseim most megpróbálom teljesen félretenni.

A pontrendszerben az egyik meglepő érdekesség, hogy a 22 MVGYOSZ-tagszervezetből csak 21 nem töltötte ki. Az MVGYOSZ honlapja más dokumentumaiból sejthető, hogy a VGYFMSZ rövidített nevet használó szervezet nem adta le a saját dokumentációját.

A taglétszám

Eddig úgy számoltam, hogy az MVGYOSZ és a tagszervezetei taglétszáma nagyjából 12-15 ezer fő lehet. Ez úgy jött ki, hogy az összes szervezettől levadásztam az önbevallásukat, majd ezeket összeadtam. Ezek az önbevallások sok esetben a szervezetek honlapjának vagy facebook-oldalának a régebbi adatai voltak, így tudni lehetett, hogy a 12-15 ezer nem pontos adat. Most azonban a tagdíjat nem fizető "tagok" és nem élő tagok nem voltak a létszámba számíthatók, így jött ki a körülbelül 10 ezer fő, vagy ahogy a honlap fogalmaz: "alig 10 ezer fő".

Ezt olvasva szétrobbant a fejem az idegtől: komolyan beleszámolják az egyesületi taglétszámba azokat, akik nem fizetnek tagdíjat vagy nem élnek??? Ha valaki a tagság alapvető feltételét, vagyis a tagdíj befizetését nem teljesíti, az a véleményem szerint nem tag, így a taglétszámba nem számítható be. Mindig van egy határideje a tagdíj befizetésének, így azt gondoltam eddig, hogy ebben nem lehet vita...

Az pedig végképp nem kellene vita legyen, hogy aki elhunyt, az már nem számít bele a taglétszámba... Van mit tanulnom!

Egyébként beszédes adat, hogy hiába a 499 új tag összesen, a kilépések, kizárások és halálozások száma ennél magasabb (nem publikus mennyi). Országos létszám "alig 10 ezer" ember, ami azt jelenti, hogy a látássérültek túlnyomó többsége nem tagja az MVGYOSZ tagegyesületeinek. Elgondolkodtatóan gyenge felhatalmazás ez a látássérültek nevében történő megszólalásra!

Az érzékenyítésnek titulált programokról

Az egyik nagy ügyem a szemléletformáló programok, ami a mi világunkban azt jelenti, hogy a látássérült szervezetek megbízottjai elmennek az óvodákba és az iskolákba, majd ott a gyerekekkel találkozva igyekeznek jó képet kialakítani a látássérültekről.

462 alkalommal értek el 18 ezer gyereket a szervezetek önbevallása szerint. Ismerve az ilyen programokat, nekem kissé túl magas a 38-39 fő alkalmankénti érték. Nem abban kételkedek, hogy ezek a programok létrejöttek volna vagy a lejelentett létszám ne lenne valós, hanem a minőségen gondolkodtam el. Manapság egy osztályban nincs 40 gyerek, tehát itt összevont osztályokról és csoportokról lehet szó.

Azt is lehet tudni, hogy 155 ilyen programot egyetlen szervezet teljesített, vagyis a megmaradt programok a többi 20 egyesület között került megvalósításra, ami 15 program egy évben, mely kissé alacsony érték.

Szakmai konferenciák!

A másik elgondolkodtató adat a 249 szakmai konferencia és egyéb (hasonló?) rendezvény. Ez a szám szerintem túl magas, mert nagyjából minden hétköznapra jut egy belőlük. Nem tudom, hogy érzékelte-e ezt valaki 2018 során? Ha ezt tagszervezetek számával elosztjuk, akkor kiderül, hogy minden szervezet havonta 1 ilyen jeles eseményt szervezett. Biztosan tudni lehet, hogy ez nem igaz, tehát kell lennie legalább egy tagszervezetnek, amelyik rendkívül magas számot jelentett le.

Ide kapcsolódik a médiamegjelenések száma. Ez a szám 401, ami a szakmai konferenciák számához képest alacsony. Sokat dolgoztam ahhoz civil szervezetek környékén, hogy tudjam, egy igazi szakmai konferencia legalább három médiamegjelenést biztosan hoz, ha a szervezés erősen közepesen teljesít. Ha nagyon-nagy hibákat követünk el, akkor is összejön legalább egy. Ha a szervezés jó, akkor azért a 4-5 feletti megjelenés kényelmesen meghaladható. Feltűnő, hogy a médiamegjelenés ennyire alacsony a konferenciák számához képest.

Ez a 249 szakmai konferencia azonban nem hagyott nyugodni, ezért ennek is elkezdtem a végére járni. Először a médiamegjelenéseket ellenőriztem le a szervezetek kommunikációja alapján, majd a szervezetek saját híradásában kerestem a 249 konferencia nyomát. A magam részéről nem találtam még 100 konferenciának sem a nyomát!

Vajon mi erre a magyarázat?

Valami nem stimmel?

Az MVGYOSZ ugyan elrendelte hat tagegyesület munkájának az ellenőrzését, de ez vajon mit jelent? A leadott számokat ellenőrzik? Vagy csak a munkájukat? Vagy a dokumentálást? Nagyon várom, hogy erről majd hírt adjanak! Maga a híradás április 19-én történt meg. Jelenleg szeptember eleje van.

Az MVGYOSZ beszámolója itt érhető el: https://www.mvgyosz.hu/tudjon-meg-tobbet-hu/erdekkepviseleti-hirado-hu/jol-teljesitettek-a-tagegyesuletek-2019-tol-pontrendszer-alapjan-kapnak-tamogatast/

Azt is elárulom, hogy a pontrendszer körüli botrányokról kaptam egy informátortól füleseket. E szerint nagyon nem feleltek meg a valóságnak a leadott adatok az ő szervezetükben. Nem egy olyan program volt az egyesületükben, ami egyszer került megrendezésre, de a pontrendszerbe egynél jóval magasabb értékkel szerepelt. Ez szándékos volt a részükről, erről még belső jegyzőkönyvet is mutatott. Mivel a jegyzőkönyv nem volt ellátva olyan külsőségekkel, mint fejléc, bélyegző vagy akármi más, ezért nem tekintettem hiteles értesülésnek.

Így, hogy most látom az adatokat, már kezdem azt hinni, hogy mégis van valami furcsaság a számok mögött! Érdeklődve várom azóta is az MVGYOSZ tudósítását arról, hogy mi lett az ellenőrzésükkel, elvégre állami pénzek elosztásáról van szó. Vajon meddig kell várni?

A bejegyzés trackback címe:

https://kuksik.blog.hu/api/trackback/id/tr9914863484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.