A gyerekektől is 100 százalékos tagdíjat kérő látássérült egyesület a karácsonyi kampányában kétszer is utalt a vizuális kultúra akadálymentesítésére. Két új kisfilmjükben is megjelenik ez a projektjük, de érdekes módon kimaradt belőle a gyerekszínház. Egy hosszabb olvasói levelet kaptunk, mely kissé alaposabban járja körül az egyesület audionarrációs küldetését és mutat meg róla egy olyan nem jelentéktelen részletet, amit látássérült körökben kevesen ismernek.

A képen az audionarráció egykori logója, a VGYKE könyvében jelent meg, azóta nem látni

 A VGYKE karácsonyi kampányában előállt egy sokunk számára visszataszító Mikulás-rendezvénnyel. E mellett megjelent egy karácsonyi üdvözletet tartalmazó videóüzenet, melyben elhangzik a címadó szlogen, valamint egy hosszabb tudósítás is az audionarrációs programjaikról. Ez a három elem volt az, ami lecsapta az egyik olvasónknál a biztosítékot és megkeresett minket.

A VGYKE-ről megjelent egy könyv, amelyiknek a tartalma teljes egészében elfogadott az egyesületi vezetés számára. Ezt bizonyítja az, hogy a könyv kiadása körüli ünnepséget maga a VGYKE szervezte, sőt, a könyv megírásának költségeire is az egyesület nyert pályázatot a Budapest Banknál (egész pontosan a "Budapest Bank Budapestért" Alapítvány adta a pénzt, mely tényt egy keretezett oklevél is hirdetett a Hermina úti ügyfélszolgálat előterében). Az egyszerűség kedvéért nyúljunk vissza ehhez a könyvhöz!

A könyv pár oldalon beszámol az audionarrációs projektről. Ebben egy hölgy nyilatkozik nagyon szerényen arról, hogy Magyarországon ő az egyedüli főállású audionarrátor látássérült egyesületnél. Valamennyit ismertet a könyv mindabból a titokzatos jelenségből, melyet egyszerűen csak audionarrációnak nevezünk. Mint kiderül a könyvből, ez kiterjed a filmekre, a színházi előadásokra, a különböző művészeti alkotásokra, ide sorolva az épületeket, a verseket és a festményeket is! Jól érzékelhető csak a szöveget olvasva, hogy az egyesületi berkekben zajló audionarráció nagyon komoly mélységeket tárt fel és tett elérhetővé, de mindezek egyetlen személynek voltak köszönhetőek.

A VGYKE-ről többen tudják, hogy 2018 elején egy nagyobb összeget nyert az audionarrációs projektjének a folytatására. Ez a projekt dübörög is, nagy robajjal repeszt és szinte kikerülhetetlen a látássérült híradások magyar oldalait böngészve. Ugyanakkor az a személy, aki mindezt megálmodta, aki az alapokat lerakta és a pályázatot elkészítette, nincs sehol. Mi lett vele? És mi lett az audionarrációs munkájának egy sarokkövével, a gyerekeknek játszó színházzal?

Az egyesület egyik vezetője a megkeresésünkre annyit válaszolt, hogy a volt egyesületi narrátor külföldön él, mert gyereke lett és e miatt a munkahelye is megszűnt. Megkérdeztük kapott-e valamilyen szerepet a mostani pályázati pénz elköltésében, hiszen ő a projekt szülője és nagyon sokat tett azért, hogy a kultúraközvetítés eme fajtája ilyen szépen sínre kerüljön? A válasz az volt, hogy eredetileg úgy volt, hogy majd visszajön külföldről önkéntesként, de valamiért ezt nem tette meg. 

Csak pár részletet szeretnék kiemelni az olvasói levélből, saját megfogalmazásomban, mert az illető nem járult hozzá a hosszabb idézetek publikálásához (de ennek a bejegyzésnek a végleges szövegéhez igen):

• Az audionarráció az illető alkalmazott saját ötlete és küldetése volt, amiben rajta kívül szinte senki nem hitt.
• Maga az egyesületi igény is meglehetősen szerény volt, szinte csak a volt narrátor lelkesedése és pár látássérült rajongójától kapott biztatás ösztönözte őt.
• A hölgy saját idejét, saját pénzét szánta a projekt alapjainak a lerakására, az elindításra, majd az egyes programokra.
• Amikor a VGYKE nevében a hölgy leszerződött egy gyerekszínházzal, akkor az egyesület annyi támogatást sem adott a hölgynek, hogy alkalmazottak menjenek neki segíteni az előadásokon.
• Amikor bármilyen költség merült fel, akár egy soktízezer forintos tétel is, akkor a hölgy a saját fizetéséből állta.

Amikor 2017 végén, 2018 elején a hölgy beadta a VGYKE nevében az FSZK-hoz a pályázatot, akkor még a VGYKE alkalmazottja volt. Aztán hirtelen eltűnt, mintha soha nem lett volna. Az olvasói levél megmagyarázza:

• Az egyesületi narrátor heti 30 órás szerződéssel volt alkalmazva, a minimálbér időarányos részéért.
• A szerződése március utolsó napjáig szólt, mivel tudható volt, hogy szülni már nem Magyarországon fog, de majd a rendezvényekre visszajön a saját költségén, ingyen.
• Valamilyen ok miatt egy úgynevezett "heti munkaidő nyilvántartó" vezetésére kötelezték 2018. február 1-től.
• Amikor a februári összes ilyen nyilvántartót leadta, akkor a felettese (egyben az egyesület elnöke) azt javasolta (már márciusban!), hogy legyen a munkaideje heti 20 óra, mert nem látja indokoltnak a heti 30 órás szerződést. Ekkor még 1 hónap volt hátra az alkalmazásából, valamint már mögötte volt 4 év minimálbér töredékéért végzett rengeteg lelkes és lelkiismeretes munka - de az egyesületi vezetés mindenképpen meg akarta spórolni rajta a 10 óra kifizetését.
• A hölgy pályázata még 2018-ban nagyon sok pénzt hozott, szemben a szerződésén megspórolt néhány ezer forint helyett (mivel minimálbérnél is kevesebb összegről van szó!).
• Az állapotos, szülés előtt álló narrátor ezen a 10 órás módosításon felháborodott.
• E miatt felmondott március 14-i határidővel.
• A VGYKE elnökének a rendelkezésére, azonban március első napjával, vagyis visszamenőlegesen kitették, mintha ő maga mondott volna fel.

Minden úgy nézett ki, mintha a hölgy a szülése miatt mondott volna fel vagy a költözése miatt.

A hirtelen pénzessé vált projekt megvalósítását és a pénz elköltését a VGYKE vezetése vette át. Az olvasói levél szerint a nyertes pályázatot a hölgy "eltűnése" után módosították, így a most dübörgő projekt ,a projekt "atyja" nélkül megy végbe, jelentős módosításokkal.

A hölgy munkaszerződésének hirtelen és furcsa megszüntetése ügyében a kulcskérdés, a hölgy tényleges munkaideje volt. A kezünkbe került dokumentumok alapján azonban ki lehet mondani azt, hogy a nyilvántartóból nem derül ki a ténylegesen munkával töltött idő. Az igen, hogy hol és mit dolgozott, de a tényleges időráfordítás nem. Mégis ez volt az ok (ürügy?) ami miatt a hölgynek távoznia kellett, vagyis az, hogy nem látszódik mennyi időt fordított munkára.

Mivel ezek a pénzek közpénzek, nagyon sokan vagyunk, akik várjuk, hogy majd a projekt lezárultakor minden egyes elköltött forintnak utána lehessen járni.

Nem hagy nyugodni az a kérdés, hogy vajon miért volt annyira fontos kicserélni a projekt tényleges megvalósítójának a személyét? Különösen azért érdekes ez, mert a megvalósítás alapvetően a látássérült gyerekekhez kötődött volna. A nyertes projektben eredetileg érintett színtársulat (gyerekeknek játszanak előadásokat) eddig nem lett bevonva, az értesüléseink szerint nem is lesz. Ha ez kulcspont volt a projektben és az egyesületnek olyan nagyon fontosak a látássérült gyerekek, akkor miért nem látjuk a színtársulatot szerepelni az egyesület audionarrációs anyagaiban? Miért mellőzik őket?

Hát igen, megint visszatértünk a látássérült gyerekekhez és a pénzhez...

Tagdíj, mikulás, audionarráció. Legyen a vizuális kultúra mindenkié? Legyen! De ki fogja elvinni azt a látássérült gyerekeknek?