A blog egy korábbi írásában szó esett egy inzultusról, melynek egyik eredménye, hogy a tömegközlekedés elsőbbségi üléseiről megismerhettük a cég álláspontját. Az álláspont bemutatásán túl van pár gondolatom is, mellyel kapcsolatban érdekelne mások véleménye is.

Az ügy az elsőbbségi helyek használatával voltak kapcsolatban. A szóban forgó esetben egy vakvezető kutyával közlekedő látássérült ült le a székre, majd egy utólag felszálló ember elkezdte követelni a hely átadását. A vakvezető kutyás utas ezt megtagadta, melyből hangoskodás, fenyegetőzés alakult ki abból a célból, hogy adja át a helyét. Körülbelül ez az, ameddig az elmondásokban teljes az egyezés. Szerintem ennyi már önmagában minősíti az esetet.

Az ügyben többen panaszt tettek (bár a felkeresett MVGYOSZ-tagszervezet erre nem volt hajlandó!) és a cég kivizsgálta az ügyet. A vizsgálat során közölték, hogy a járműveken az elsőbbségi helyekre nincsen kötelező szabályozás. Ezek csupán olyan ülőhelyek, melyeket a kialakításuk okán egyszerűbb megközelíteni. Az ülhet le ezekre, aki elsőnek leül és az ülés használatának a jogosságát nem illik megkérdezni vagy kétségbe vonni. A vizsgálat azt is leszögezte, hogy a segítő kutyával közlekedő utas elsőbbségi üléshasználata indokolt, így egy ilyen utast senki sem állíthat fel a helyéről, amennyiben követi a társadalmi normákat.

Azt is kimondják, hogy nagyon sok okból szüksége lehet valakinek egy ilyen ülésre. Ezen okok egy része szabad szemmel nem látható, de az ülést elfoglaló ezt ilyen esetekben sem köteles megindokolni. Ha valaki ott ül, mindenki fogadja el, hogy okkal teszi azt. Azt már csak én teszem hozzá, hogy eddig a pontig az indoklással abszolút egyet tudok érteni, mert a láthatóan látássérült vagy észrevehetően mozgássérült utasokon kívül nagyon sok más ember is van, akiknek szüksége lehet az ilyen kialakítású helyre és az állapotuk miatt sokkal jobb nekik és mindenki másnak is, ha ülve utaznak. 

A helyzet azonban az volt, hogy az utasok nem így gondolkodtak akkor, amikor a felszálló újabb utas bejelentette az igényét az elsőbbségi ülésre. A cég álláspontja szerint az ülés körül kialakult vitában a jármű vezetője egyeztetett a diszpécserrel, aki arra utasította, hogy a látássérült utasnak kínáljon fel egy másik helyet. Vagyis az előbb leírtakkal ellentétben, a szóban forgó elsőbbségi ülés átadására kérték fel. Azzal, hogy az ülés speciális helyzete és kialakítása, a sofőrtől való távolsága éppen ideális volt a részére, amíg a többi ülésé nem volt az, azzal senki nem foglalkozott, így a cég saját vizsgálata sem.

Arra sem adnak magyarázatot, hogy amennyiben az elsőbbségi ülés használatának körülményeit nem kell indokolni és nem etikus kétségbe vonni a használat jogosságát, akkor miért történt mégis ezzel a szemlélettel ellentétes utasítás és intézkedés?

Számomra ez érthetetlen az egész ügyben. A cég védi a dolgozóit, vagyis a sofőrt és a diszpécsert, ami abban a pontban válik érthetetlenné, hogy mégis a látássérült utas felállítását javasolták. Mivel ő erre nem volt hajlandó, őt teszik meg egyedüli felelőssé.

Indoklásnak azt teszik még hozzá, hogy a másodiknak felszállt utas, aki az elsőbbségi ülés átadását követelte, a speciális körülményei miatt, nem tudta volna a többi ilyen ülést elfoglalni. Ugyanez azonban igaz az elsőként felszálló és helyet foglaló látássérültre is!

A cég írásba adott álláspontján kívül kulcskérdés az ügyben az is, hogy egy vakvezető kutyás utasnak melyik ülés felel meg a néhány elsőbbségi közül? Nem ok nélküli, hogy négyajtós buszon a legtöbb látássérült az első és a második ajtóhoz ragaszkodik és a kutyások többsége kerüli a dobogós helyeket. Ezt a cég (a levél szövege szerint) nem vette figyelembe.

Arról nem is beszélve, hogy a holland buszoknak milyen az utasok részére kialakított közlekedő folyosója. Nekem már első látásra is az volt a véleményem, hogy ezeket a buszokat nem Budapestre találták ki, ahol nagyon-nagy a tömeg, sokaknak van legalább egy táskája és állandóan sok a leszálló és a felszálló. Ehhez képest a folyosó szűk, nehezen lehet az ajtóhoz eljutni és az ajtó körül sem igazán sok az állóhely. Ha valaki egy tömött buszon távol áll az ajtótól, akkor nagy eséllyel nem tud majd leszállni, mert mire átverekszi magát a tömegen, elindul a busz. 

A tömegközlekedési cég úgy látszik nincs tisztában sok dologgal (talán nem ismerik a mindennapos tömegközlekedést ezen buszok utasterén belül szerzett tapasztalatból?), de ez felveti a látássérült szervezetek velük kapcsolatos együttműködésének a mibenlétét is. Tudható, hogy évek óta létezik egy szoros együttműködés a tömegközlekedési cég és a szervezetek között, de ez annyira sem volt elég, hogy az ilyen kérdésekben érthető legyen a látássérült utas igénye? Azt elfogadom, hogy valami szerencsétlen véletlen miatt sem a busz vezetője, sem a szolgálatban lévő diszpécser nem volt megfelelően informált. De mit ér ez az együttműködés, ha a rendkívül alapos, a szokott határidőn túl tartó vizsgálat is ilyen megállapításra jut? Mit ér az együttműködés, ha az ilyen kiemelt ügyekben a cég nem kívánja igénybe venni a látássérült szervezet segítségét, a látássérült szervezet pedig nem kíván beavatkozni? 

A cég álláspontjával, miszerint a látássérült utas a felelős, nem értek egyet. Elfogadom, hogy másnak is jogos igénye volt az adott helyre, de mit tehetnek az utasok, ha a szóban forgó esetben egyszerre ketten akartak oda leülni? A kérdés csak költői...

Arra pedig most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok, hogy miben áll a látássérült szervezetek és a tömegközlekedési cég sok éve tartó együttműködése! Megígérem, hogy hamarosan olvasható lesz milyen választ lehet erre találni!