Miért nem működik jól a látássérültek érdekvédelme? Egy olvasói levelet kaptunk, melyet szerkesztve adunk közre. Az illető nem mocskolódni vagy vádaskodni szeretne, hanem csupán leírja amit önmaga megtapasztalt, mint egy látássérültek érdekvédelmével foglalkozó szervezet alkalmazottja. A történethez számos dokumentumot kínált fel, de ezeket jogi okok miatt nem tehetjük közzé. 

Rövid összefoglalás (közkívánatra, mert unalmasan hosszúra sikeredett): pont akkor volt a feladatom az érdekvédelem az egyik látássérült egyesületnél, amikor bevezették a szelektív ajtónyitást. Azt gondolom, hogy az alábbiak miatt nem működött a látássérült szervezetek érdekvédelme:

• Az (egyik) érdekvédelmi szervezetnek volt egy kampánya, amihez kellett a BKK, ezért nem erőltette a dolgot, nehogy rossz viszony legyen a BKK-val és csorbuljon a kampányunk presztizse
• Nem engedték, hogy a látássérültek véleményének hangot adjunk, mert a szervezeti érdek ezt nem kívánta
• A megbeszélésekre sok inkompetens és felkészületlen ember érkezett a részünkről, akik nem értették miről van szó, amikor négyes metróról és ajtónyitásról van szó, végül a BKK egyik vezetője mentette meg a helyzetet
• A szelektív ajtónyitással kapcsolatos gondok itt olvashatóak el 

A részletek pedig lejjebb, de a jelek szerint unalmas, ezért akit a fentiek részletezve nem érdekelnek, innen kezdve ne olvassa tovább!

Közel két éven át dolgoztam egy olyan látássérült szervezetnél, mely magát a legnagyobbnak vallja. A volt munkahelyemről ennél közelebbit nem is szeretnék mondani, mert nem mocskolódni kívánok. Valamilyen módon egyébként is a legtöbb látássérült szervezet a "leg"-nek vallja magát és nem egy a "legnagyobb" titulussal jellemzi magát, gondosan megalkotva ehhez az érveket is.

Korábban két évtizedet dolgoztam már az érdekvédelemben, így nem értettem azt, hogy a látássérültek érdekvédelmével mi a baj. A látássérült szervezetben töltött két év azonban mindent megmagyarázott a számomra. A náluk töltött nagyon bő két év (valójában kissé hosszabb két évnél) ugyanis lefedte a 2015. októbere és 2017. márciusa közötti időszakot, amikor a szelektív ajtónyitásnak nevezett rendszert bevezették a négyes metrón. Nagyjából teljes egyetértés volt a szervezetek között abban, hogy ez nem jó rendszer. Mégis bevezették. A titoktartási kötelezettségemet nem megszegve, de nagyon őszintén szeretném megmutatni ennek a kudarctörténetnek a hátterét, a saját nézőpontomból. Újra kiemelem azt, hogy a munkaköröm része volt az érdekvédelem, így nem avatatlanként kotyogok bele.

Örömünnep a BKK-val

2015 ősze úgy indult el a számunkra, hogy nagy összeborulás jött létre a BKK és köztünk (is), ahol a cég ünnepélyesen megfogadta, hogy nem hoz többé minket érintő döntéseket nélkülünk. A BKK székházának egyik emeletén gyűltünk össze, hogy szendvicsekkel, italokkal ünnepeljük meg a nagy együttműködés aláírását. Pár nap múlva a BKK autómentes napján villogtunk, a vezetőség pedig nagyon hirdette, hogy a BKK végre hallja a hangunkat. 

Akkor még új voltam a látássérült munkahelyen, de nem volt nehéz észrevenni, hogy a hétköznapjainkba mennyi szivárgott le a megállapodásból. Például az autómentes napon kimentem a sátorhoz, amit a BKK adott a munkahelyemnek. A sátorban az akkori főnököm és a segédje, indulatosan kapkodta le a BKK által kiaggatott posztereket, mert azok... inkább idézem: "megszégyenítik a fogyatékos embereket". Szerintem is igazuk volt, de ezt a véleményüket nem jelezték vissza az egyesületi vezetés felé, akik teljesen elégedetten nyugtázták az autómentes nap sikerét. A főnököm megkérdeztem milyen okból nem mondták el a plakátos dolgot, de azt mondta, hogy felesleges, mert nem értené meg a vezetésünk egyetlen tagja sem. 

A másik kézzel fogható eredmény a BKK új promóciós anyagaiból állt, melyeket értetlenkedve lapozgattunk. Az a szemlélet fogalmazódott meg azokban a szóróanyagokban, hogy az alacsonypadlós jármű az akadálymentes jármű szinonimája, amit gondolom nem kell részleteznem mennyire hatalmas tévedés így kezelni. Itt csak utalok arra, hogy akkoriban az MVGYOSZ vezetője is elmondta, hogy a nyomógombos ajtónyitás nem jó a látássérülteknek, de nem figyeltek rá.

A hergelésem nélkül is többen kérdezték az akkori egyesületi vezetőinket, hogy rendjén vannak-e dolgok a BKK-val, de azt mondták nem dolgunk ezen gondolkodni. Engem meglepett ez a válasz, mert magam is fogyatékkal élő ember vagyok, így már csak önmagában ezért is dolgom gondolkodni ezeken. Sem a stílust, sem az üzenetet nem értettem. Nem jelentéktelen tényező az sem, hogy ebben a szervezetben amikor a felettes így beszélt a beosztottal, akkor ez a mi részlegünkön még egy kedves és barátságos stílusnak számított.

Kirobban  a botrány

Alig telt el pár hét, egy újabb ünnepet ültünk a BKK-val az egyik önkormányzat dísztermében. Az ünnepség alatt pár munkatársam elolvasta a mobilján, hogy a négyes metró vonalán szelektív ajtónyitás lesz bevezetve. Nem értettük, hogy miért ünneplünk egy olyan vállalattal, amelyik egy ennyire nyilvánvalóan rossz döntést meghoz, mindenféle egyeztetés nélkül? Hiszen pont ezt vállalta a BKK szeptemberben, hogy nem hoz minket érindtő döntéseket nélkülünk! 

Másnap délelőtt az első dolgom volt felhívni azt a vezetőt, aki folyamatosan benne volt az M4-es metró kialakításában és akadálymentességi ügyekben rendszeresen tárgyalt a BKK-val is. Ő is hallotta a hírt, fel volt háborodva. Napokon belül a látássérült szervezetek egy érthetetlen elven összeválogatott csoportja tiltakozott is a közlekedési vállalatnál, akik az általában mindenben együttműködő és szinte mindenre bólogató szervezetek tiltakozását fogadva sem gondolták meg magukat. Ahogyan előre eltervezték, be is vezették a szelektív ajtónyitást. Nem számított semmilyen aláírt szerződés és semmilyen ígéret. Olyan durva módon sérült a "semmit rólunk nélkülünk" elv, ahogyan azt senki sem tudta volna elképzelni!

Mit tettek az érdekvédelminek nevezett szervezetek? Találkoztak az olvasók a magyar sajtót és nyilvánosságot elöntő felháborodott tiltakozásokkal? Olvasta vagy hallotta valaki a szervezetek vezetői által higgadtan elmondott pengeéles mondatokat arról, hogy mennyire nem korrekt módon járt el a tömegközlekedést szervező és felügyelő cég? Azt hiszem nem egyedül vagyok olyan ember, aki nem találkozott ilyenekkel.

Az egyesületi vezetés nagyon udvarias, szinte alig észrevehető tiltakozását látva, megszerveztük a magunk kampányát. Nagyon sok érintett embert (látássérülteket) kerestünk meg és ösztönöztük őket arra, hogy magánemberként írjanak tiltakozó leveleket a BKK felé. Nem tudom a mai napig sem, hogy mennyi levél született meg, de meglepően sokan mondták nekünk azt, hogy ezt a levélírást majd az egyesületek vezetői megteszik.

Külső kapcsolatokból egyébként sok szövetségesünk akadt. Igazi nagy nevek álltak mellénk és az általunk megfogalmazott problémákat ők is leközölték a saját felületeiken. A tiltakozó kampányunkat az egyesületi felettesem is meghallotta, aki négyszemközti beszélgetésen akart rávenni, hogy állítsuk le magunkat.

Ezen a négyszemközti beszélgetésen elhangzott, hogy a látássérült és más fogyatékos szervezetek folyamatos tárgyalásban vannak a BKK vezetésével. Állítólag nem a cég vezetése hozta a szelektív ajtónyitásos döntést, ezért nem tudnak mit tenni. Alacsonyabb szinten született meg az elhatározás és a felettesem szerint a BKK vezetése kevés ahhoz, hogy ezen azonnal változtatni tudjanak. Természetesen nem hittem el ezt a magyarázatot, de nem akartam olyan emberrel vitába szállni, aki ilyen érveléssel akart leszerelni.

Az egy elég jogos kérdés lett volna, hogy amikor egy ilyen alapvető kérdésben sem tudunk hatást kifejteni, akkor mi értelme van a megbeszéléseknek? Valami nagyon furcsa helyzet kellős közepén éreztem magam, ami kiáltott az ésszerű válaszokért, de olyasmit nem kaptunk. Legalábbis a főnökeimtől nem érkezett ilyen.

Csendes akciók

A négyszemközti beszélgetés hatására kicsit visszavettünk. Azt nem mondták ki, hogy a kampány veszélyezteti a munkahelyem, de erre való közvetett utalást kaptam két vezetőtől is. Miért?

Az egyesületben éppen egy projekt kellős közepében voltunk, amelyhez a BKK vezetése asszisztált és némi bevételt hozott a szervezetünknek, valamint (állítólag) növelte a presztízsünket. Nekem úgy tűnt, hogy ez a kampány volt az akadálya a BKK-val szembeni határozottabb fellépésnek.

A BKK-val való rendszeres és folyamatos tárgyalásról kiderült, hogy valós állítás volt. Írhatnék arról, hogy ki volt a delegáltunk ezeken a megbeszéléseken, de nem tudnám lemosni magamról a személyeskedés vádját. A vezetés számára a kiválasztási szempont a vezetőkkel való bizalmas viszony volt. Abban bíztak meg, aki a vezetők iránti odaadó hűségét bizonyította és ez a fajta lojalitás megfelelő képesítés volt szinte akármire.

Ezen időszak alatt a tagjaink fel voltak háborodva és a családtagjaik is. Várták a vezetőink magyarázatát a szelektív ajtónyitásról, de nem érkezett tőlük semmilyen magyarázat. Ezzel a hallgatással párhuzamosan viszont folyamatos volt a BKK-val közösen előadott sikerkampány, mely alaposan kikezdte a tagjaink előtt a vezetés hitelességét.

Hosszú és eseménytelen hónapok után eljött a következő olyan nagy esemény, amikor a BKK mellett kellett volna villognunk és a jelenlétünkkel bizonyítani mennyire elégedettek vagyunk a cég és a különböző fogyatékos szervezetek közötti együttműködéssel. Páran említettük a főnökeinknek, hogy a kialakult helyzet miatt ne menjünk el a rendezvényre. Ezzel is megmutathatjuk, hogy a szelektív ajtónyitás ügye zavar minket. Mindenki tudta, hogy a BKK számára mindegy ott vagyunk-e vagy sem, valahol mégis jelez valamit. Ráadásul a távolmaradásunkra fel lehetne építeni egy médiakampányt is, ami segíthetne, de a vezetés nem járult hozzá, Szerintük a megjelenésünk a BKK mellett "nekünk" jelent sokat, mert nő az egyesület ismertsége. A "nekünk" azért került a részemről idézőjelek közé, mert véleményem szerint ez csak az egyesület vezetőjének jelentett valami jót, de lehet még neki sem volt ez jó, csak nem jött rá.

Az egyesületi vezetés közvetlenül felettünk álló szintje azonban megértette mennyire kényes a helyzet. A tagjainknak nehéz lett volna elmagyarázni a részvételünk indokait, így a közvetlen feletteseink úgy engedélyezték a rendezvény bojkottját, hogy az egyesület vezetője erről nem tudott semmit! Cserébe viszont le kellett mondanunk az egyik legnagyobb országos szerkesztőséggel lebeszélt akciót, melyben kamerákkal mutatták volna meg, hogy miért veszélyes sok fogyatékos csoport tagjai számára a szelektív ajtónyitás.

Jogos kérdésként merülhet fel mindenkiben, hogy milyen érdekvédelmi munka az, ahol csendes, észrevétlen, sőt: titkos bojkottal kell tiltakozni? Milyen érdekvédelem az, ahol alku tárgyává válik az aktuális legnagyobb ügy képviselete?

Amikor megtört a jég

Már nagyon hosszú ideje nem történt semmi a BKK részéről és a szervezetek részéről sem, amikor hirtelen bejelentette a BKK illetékesnek nevezett vezetése, hogy tárgyalni akar. A tárgyalás helyét és idejét kijelölték, oda várták minden fogyatékos szervezet megbízottját.

A szervezetünk is kijelölte a saját delegációját, amelynek eredetileg nem voltam a tagja. A főnökömnek azonban másfél éves közös munka után valahogy eljutott az agyáig, hogy küldhetnének egy hozzáértő embert is, így jutottam el a II. János Pál pápa térre.

Amikor a megbeszélés elkezdődött, megdöbbentem az egyes szervezetek delegáltjain. A delegáltak többsége ugyanis nem használta a négyes metrót, azt sem tudta mi az a szelektív ajtónyitás és az miért rossz a látássérülteknek! A BKK ott megjelent egyik vezetője becsületére váljon, hogy igyekezett megmenteni a helyzetet. Amikor felocsúdott a döbbenetből (kellett neki jó fél óra), akkor mindent megtett, hogy az agyhalál szintjén lévő megbeszélést értelmesebb szintre emelje. Ez azért volt meglepő számomra, mert komoly cégnek a fontos vezetőjét soha az életemben nem láttam még ennyire átpártolni a másik oldalra! Erkölcsileg egyébként helyesen járt el, mert az általa vezetett cég érdekei azonosak voltak a megjelentek érdekeivel, akik láthatóan nem álltak a helyzet magaslatán. Illetve pár kivétel volt, de ők még ugyanúgy le voltak döbbenve a hallottakon, mint magam is.

Feltette végül azt a kérdést, ami az egész helyzet szempontjából az egyetlen releváns kérdés volt és a civil szervezeteknek kellett volna azt egy világos, tömör állítás formájában megfogalmazni. A sok "tapasztalt civil érdekvédő" viszont még erre az egy kérdésre sem tudott normálisan választ adni. Végül a mellettem álló mégis kimondta valahogy, ezzel pedig eljött az ünnepélyes pillanat: az érdekvédelmi szervezetek okot adtak a szelektív ajtónyitás felfüggesztésére!

A döntés viszont nem az volt, hogy a szelektív ajtónyitásnak vége, hanem amíg nem találnak megfelelő megoldást, addig felfüggesztik. Ez a kijelentés 2016. szeptemberében született meg és nagyjából 6 hónap után jutott el oda a közlekedési társaság, hogy ez ténylegesen meg is valósult. Másképpen fogalmazva, 2016. szeptemberében a BKK vezetése a II. János Pál pápa téren konstatálta azt a tényt, hogy a szelektív ajtónyitás a látássérültek részére (illetve más fogyatékos emberek részére is) biztonsági kockázatot jelent és ezért "azonnal" fel kell függeszteni. Ők mondták, hogy "azonnal", de azért jelezték, hogy az nem 1,5 hét lesz, hanem valamivel hosszabb idő szükséges egy ilyen komoly lépéshez. Végül hat hónap kellett hozzá.

Meg szerettem volna kérdezni a BKK vezetőjét pár dologról. Érdekelt volna, hogy miért segítette annyira nagyon azt a bizonyos egyeztetést? Ugyanakkor érdekelt az is, hogy mi történt az elmúlt hosszú hónapok alatt? Milyen tárgyalások voltak folyamatban addig, ha csak azon a napon hangzott el ez a fontos kérdés és a kimondott válasz? A kérdésem azonban nem tudtam feltenni, mert teljesen lényegtelen és oda nem illő kérdésekkel kezdték el körbevenni néhányan a látássérült delegáltak közül. 

Kívülről úgy tűnhetett, hogy a civil érdekvédelem némi sikert könyvelhetett el, de sírni volt inkább kedvem. Nem értem, hogy a sorstársi szervezetek miért delegáltak annyira felkészületlen embereket? Láthatóan nem túl gyakran használták a négyes metrót, legfeljebb egyszer-egyszer. Még ez sem gond, de miért nem készültek fel? Hogy lehet úgy megjelenni és tiltakozni, hogy azt sem tudja egy delegált, hogy mi ellen kell tiltakoznia? Miért adják az ilyen delegáltakhoz a szervezetek a nevüket? Ne legyen félreértés, nem egyetlen szervezet döntése felett értetlenkedek, hanem a többségük felett!

Például az egyik magát "nagy"-nak és "fontos"-nak tartó szervezet delegáltja az egész megbeszélésen izgett-mozgott, helyezkedett. Nekem is szólt, hogy a BKK vezér mellé szeretne kerülni, mert októberben lesz egy nagy rendezvénye, ahova szeretné meghívni őt. A rendezvény alapvetően kulturális jellegű és ő azért lett delegált, hogy ezt a meghívást átadja...

Vagy egy másik szervezetről is írhatnék, amelyik magát szintén a legfontosabbak közé pozicionálja, végig azt erőltette, hogy a szelektív ajtónyitás gazdaságossága nem bizonyított. Ez a probléma szempontjából azonban lényegtelen kérdés, mivel a problémáink biztonsági jellegűek voltak, másfelől pedig akadálymentességi jellegűek. A mi részünkről abszolút lényegtelen, hogy gazdaságos-e a rendszer, mivel ha nem használható önállóan, balesetveszélyes vagy életveszélyes, akkor nincsenek anyagi szempontok.

Utózöngék

A főnökeim nagyrészt a BKK-s ügyekhez való viszonyulásomat úgy ítélte meg, hogy számukra nem voltam nagy segítség, hanem sokkal inkább egy veszélyes teher. Igazi hasznomat nem tudták venni, mert nekik egy olyan bólogató bábu kellett volna, aki folyamatos megerősítést ad a vezetőknek minden döntésükhöz. A gondolkodó, a lehetőségeket és az észérveket mérlegelő álláspont, sokkal inkább démoni volt a számukra. E miatt elküldtek, de szavakban arra hivatkozva, hogy kevesebb a költségvetésük és nem tudnak tovább foglalkoztatni. 

Magamban már le is zártam azt a zavaros 2-2,5 évet, amikor a lakóhelyemet is elérte a volt munkahelyem és a BKK közös kampánya (2018). A kampány egyik eleme, hogy a helyben élő látássérülteket megajándékozzák egy kütyüvel. Mondtam a szervezőnek, hogy engem ne hívjon meg, nem szeretnék megajándékozott lenni és látni sem szeretném az egykori főnököm.

Ő azonban csak erőltette, hogy nekem nem kerül semmibe az egész, viszont neki fontos a létszám, ezért segítsek legalább ennyit a munkája megőrzésében. Az is kimondásra került, hogy a volt főnökeim miatt ne aggódjak, mert csak az lesz jelen, aki teljesen vak, így nem kell köszönnöm sem neki, ha esetleg kényelmetlen lenne. Igent mondtam neki, de csak azért, hogy megmaradjon a munkahelye. Elmentem a rendezvényre (biztonság kedvéért parókában) és kaptam én is egy csodás kis kütyüt ajándékba. Az öröm nem sokáig tartott, mert lementünk az utcára kipróbálni és az egyikünké sem működött. Ez a kis közjáték jó szimbóluma volt a közös múltunknak.

Ha valaki azt kérdezi tőlem, hogy miért nem működik jól a látássérültek érdekeinek a védelme, akkor a leírtak miatt mindig azt kérdezem vissza: ugyan mitől kellene működnie? Nem szeretnék tanulságokat kimondani, mert azt gondolom önmagában is elég beszédes az, ami a szelektív ajtónyitás ügyében történt.

(Névvel, elérhetőséggel, dokumentumokkal igazolt olvasói levél, a szerző által a közreadás előtt jóváhagyott szerkesztésekkel rövidítve)